Bemutatkozás
Üdvözlöm!
Az Első Oldal Kft. azért jött létre, hogy az egyre fontosabb, és az on-line piacon elengedhetetlen, magas színvonalú keresőoptimalizálást elérhetővé tegye a kis és közepes vállakozások számára is, illetve folyamatos munkájával biztosítsa az Ön oldala látogatottságát hosszú távon is.
Két évvel ezelőtt kezdtem az ismerkedést a szakmával, miután nyitottam egy web stúdiót Debrecenben. Gyorsan érthetővé vált számomra, hogy egy optimalizálatlan weboldal semmit sem ér, hiszen azt csak az fogja látni akinek én elmondtam, hogy létezik. Ez ugye nem hasonlítható össze a több ezres-tízezres számokkal amiket egy jól optimalizált weboldal „magától” hoz havonta.
Így került bevezetésre szolgáltatásként az általam készített weboldalak esetében a Google keresőoptimalizálás. Az eltelt idő alatt sokat fejlődtem, illetve rájöttem, hogy a Google egy folyton változó rendszer amit folyamatosan követni, és mivel pontos működése, találati lista alakítási szempontjai titkosak, „érezni” is kell. Mivel bízom megszerzett tudásomban és a témába napi szinten befektetett sok-sok munkaórám eredményében, nem kérek előre pénzt munkámért, azt csak az eredmények elérése után kell kifizetnie cégem számára, és akkor is csak részletekben. Tehát Ön a velünk való együttműködéssel semmit nem veszít csak nyer!
A jól ismert angol közmondás szerint „a puding próbája az evés”. Engedje meg, hogy az Ön „pudingját” Én tegyem erre a virtuális asztalra!
Üdvözlettel: Kocsis Tamás ügyvezető Első Oldal Kft.
|